Bojan Krkic Perez

Bojan Krkic Perez, 1990.08.28

Bojan Krkic Perez

1990. augusztus 28 - án látta meg a napvilágot a Linyolában egy Barcelonához közeli kisvárosban.

9 éves korában csatlakozott a FC Barcelona utánpótlás csapatához, azóta több mint 900 gólt szerzett a csapat színeiben. Igazán 2006 - os U - 17 - es Európa Bajnokságon robban t be a köztudatba, ahol gólkirályi címet szerzett. Ezt úgy tette, hogy a spnyol gárda 5 meccséből, mjndössze 4 - en 45 percnyi játék lehetőséget kapott.

 2006 - 2007 - es szezont a B csapatnél töltötte és ebben az évben kötötte az első profi szerződést a klubbal. A katalán csapat nagyon ügyelt arra, hogy egy másik klub ideje korán elhalássza a fiatal tehetséget. Az első mérkőzés a felnőtt csapatban az Al - Ahly barárságos meccsen játszotta 2007. április 24 - én játszotta. A csapat nyári turnéjain isrészvett, ahol más csapatok ellen is szerzett gólokat. Első meccsét a spanyol ligában 2007. szeptember 16 - án játszotta, ahol Frank Rijkaard vezetőedző küldte be cserejátékosként. Három nappal később bemutatkozott a Bajnokok Ligája csoport fordulójában, ahol a Lyon ellen 5 percet kapott. Ezzel új rekordot állított fel, ő volt a legfiatalabb játékos a Barcelona történelmében aki pályára lépett rangos kupasorozatban.

Első góljai a felnőtt csapat színeiben:

  • 2007. október 20 - án szerezte a Villareal ellen idegenben, bár a csapat elvesztette a mérkőzést. Ekkor ő volt a legfiatalabb játékos aki betalált a spanyol liga egy meccsén.
  • 2008. április 1 - én megszerezte az első gólját a Bajnokok Ligájában, idegenben a Schalke 04 ellen, ami egyben a győztes találatot is jelentette.

Sikerei:

  • Válogatott: FIFA U - 17 - es Világbajnokság: 2. helyezet(2007), UEFA U - 17 - es Európabajnokság: 1. helyezet(2007)
  • Egyénileg: FIFA U - 17 - es Világbajnokság: Bronz Labda
  • Klub: Spanyol Bajnok(2008/2009), Spanyol Kupa(2008/2009), Spanyol Szuperkupa(2009), Bajnokok Ligája(2008/2009), Európa Szuperkupa(2009), Klubvilágbajnokság(2009)

Családja: Édesapja Bojan Krkic szerbiai születésű, a 1980 - as években a belgrádi Crvena Zvedna labdarúgója volt. Édesanyja Maria Luisa.

Bojan Krkic spanyolnak vallaj magát és már a felnőtt válogatott színeiben is bemutatkozott.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 1
Heti: 2
Havi: 6
Össz.: 1 588

Látogatottság növelés
Oldal: Életrajz
Bojan Krkic Perez - © 2008 - 2024 - bojan-krkic-perez.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »